Kultúra
Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
A modern koncertszínházi előadás gerincét a költő versei adják, a produkcióban kilenc könnyűzenei versfeldolgozás szerepel.
2024.05.07 00:17MTIBefejeződött a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadás országjáró körútja: a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából készült, prózai, zenés és táncos betétekkel színesített előadást áprilisig 6 budapesti és 14 vidéki vendégszereplésen csaknem 10 ezer diák tekintette meg.
A Kertész Imre Intézet közleménye szerint az előadás a Petőfi 200 - Közös jó a szabadság című programsorozat részeként valósult meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiumának támogatásával.
Mint írják, a formabontó produkció 2023 júniusában elnyerte Petőfi Zenei Díj - Az év zenei eseménye díjat. Idén pedig az előadás két zenei előadója is - Paulina és a 4S Street zenekar - Fonogram-díjban részesült.
A modern koncertszínházi előadás gerincét a költő versei adják, a produkcióban kilenc könnyűzenei versfeldolgozás szerepel.
A tájékoztatás szerint a költő versei közül kilencet - a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért (KKETTK) Alapítvány felkérésére - népszerű könnyűzenei előadók dolgoztak fel, a saját stílusukhoz illeszkedően.
Aurevoir. (Ki vagyok én? Nem mondom meg.), Dánielfy Gergő (Nem ért engem a világ), Ember Márk (Föltámadott a tenger.), Paulina (A szabadsághoz), Romengo (Ha az Isten.), 4S Street (Szeretek én), Trap kapitány és a Tha Shudras (Szeptember végén), The Biebers (1848), valamint Sena (Egy gondolat bánt engemet.) videoklipet is készített a megzenésített versekhez, melyek ugyancsak megjelennek a Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében megvalósuló, egyórás színdarabban - olvasható a közleményben.
Mint írják, a darab szövegkönyvét - Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával - Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta. A színpadi mű ötletét Schmidt Mária történész, a KKETTK Alapítvány főigazgatója adta.
A megzenésített Petőfi-versekből és prózai szövegekből készült darab két szereposztással készült: Petőfi Sándort Zámbori Soma és Berettyán Nándor alakította, Szendrey Júlia szerepében Bánovits Vivianne-t és Katona Kingát láthatta a közönség, az előadása narrátora Berecz István és Szabó Sebestyén László voltak. A darabot táncos betétek is színesítették Bíró Márton, Lázár Anna Dóra, Popovics Márk és Pálinkó Johanna eladásában.
A produkcióban szereplő Petőfi-versmegzenésítések klipjei 2023 februárjától elérhetők a Kertész Imre Intézet Youtube-csatornáján. Az előadásban szereplő dalokból válogatáslemez is készült, mely tavaly március 15-én jelent meg digitális terjesztésben a Kertész Imre Intézet gondozásában - olvasható a közleményben.
A Szabadság, szerelem - Petőfi 200 vendégszereplései a tervek szerint ősszel, határon túli helyszínekkel folytatódnak majd - áll az összegzésben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06