Szavazás
Voks 24 - Orbán Viktor: ennek a választásnak döntő hatása lesz a háború vagy béke kérdésére
A háborúban mindig vannak, akik jól járnak, néhányan nagyon meg is gazdagodnak.
2024.05.02 22:46MTIOrbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A 2010 óta az országban és Nyíregyházán végrehajtott fejlesztéseket felidézve a kormányfő elmondta: a baloldal ígérget, mi viszont dolgozni szoktunk, ők beszélnek, mi pedig teljesítünk. Ráadásul a baloldalra szavazni ma egyet jelent a háború támogatásával - fejtette ki.
Orbán Viktor rámutatott: a háborúban mindig vannak, akik jól járnak, néhányan nagyon meg is gazdagodnak. Ez ma is így lenne, ezért van az, hogy Brüsszel támogatja a háborút. De a többség minden háborúban szenved. És ha ez a többség most Európa-szerte felemeli a szavát, akkor még elkerülhető a legrosszabb. Ez június 9-e tétje. Ez a választás döntő hatással lesz a háború vagy béke kérdésére - foglalta össze Orbán Viktor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06